Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

GP3 2018 Budapest

2018.07.30

37772630_2272282172799050_552237780999077888_n.jpg

Anthoine Hubert meggyőző előnnyel érkezett a Magyar pályára csapattársa Callum Ilottal szemben. De térjünk is a lényegre a hétvége történéseire. Ahogy az angol szakkifejezés szokta mondani "green track" azaz zöld pályán de még jobban lefordítva tiszta felgumizatlan pályán kezdődött meg a GP3-asok szabadedzése pénteken, ugyanis ők voltak az elsők akik pályára gurultak a Hungaroringen. A hétvége legesélyesebb csapatának nem meglepetésre megint az ART grand Prix számított (tavaly is ők uralták ezt a bajnokságot). Tehát kellemes napos nyári időben a pénteki szabadedzést délelőtt fél tízkor tartották, a csapatoknak 45 perc állt a rendelkezésükre, hogy a másnapi időmérőedzésre felkészítsék az autókat. Mint feljebb írtam, tehát kissé csúszós pálya fogadta a versenyzőket és aki a legjobban érzett rá az nem más volt mint a Trident versenyzője David Beckmann. Aki csak éppen nem fért be 1:32 alá. Mögötte 3 ART GP-s versenyző végzett Hubert Ilott Hughes sorrendben, majd a Campos versenyzője Pulcini következett az 5. helyen. Hatodik lett a szintén ART-os versenyző Nikita Mazepin. A legjobb nyolcba még belefért a mezőny egyetlen hölgy versenyzője Tatiana Calderón, hetedik lett míg a 8. a mexikói Diego Menchaca lett.

back.jpgDavid Beckmann #8 Trident

A versenyzők számára több esemény már nem is történt pénteken jöhetett az edzésen összegyűjtött eredmények elemzése. 

karicrash.jpg

A szombati időmérő csak úgy mint a pénteki nap gyönyörű napsütésben közel 30 fokos levegő és nagyjából 45 fokos pálya hőmérséklet mellett kezdődhetett meg. Az égető hőmérséklet fel is tüzelte a versenyzőket akik szinte azonnal ki is mentek a pályára a zöld jelzés után. Oly annyira bele lendültek, hogy az első mért kör kezdete után nem sokkal a 4-es kanyarban a Mansell-ben Niko Kari picit szélesre futott majd nagy lendülettel tért vissza a pályára ahol az ötös kanyar bejáratán le sodródott és neki ütközött Mazepin autójának. Az tisztán látszott, hogy Kari autójának a jobb hátsó kereke kitörött és nem tudja folytatni az edzést ekkor még azt hittük, hogy Mazepin sem. Jöhetett a piros zászló, megszakították az időmérő edzést a mentés idejére. 

red.jpg

Az újraindítást követően Pedro Piquet vette át a vezetést, de Ilott volt az első aki bement 1:32 alá. Ilottot Hughes követte majd az a Nikita Mazepin aki megúszta nagyobb sérülés nélkül a Karival történt incidenst. Végül Anthoine Hubert bizonyult a leggyorsabbnak 1:31.409-el ezzel megszerezte sorozatban a második pole pozícióját. Mögötte Mazepin végzett kevesebb mint 1 tized lemaradással, harmadik pedig Pulcini lett. Negyedik lett Hughes, Ilott aki sokáig vezetett végül csak az 5. lett az időmérőn. Hatodik az amerikai Ryan Tveter lett, hetedik lett végül az előzőnap hőse Beckmann, míg a nyolcadik helyet a Manor MP Motorsport csapatnál versenyző Dorian Boccolacci. Az időmérő végére egyedüli autóként maradt az MP-sek közül ugyanis az edzés elején Niko Kari ütközött a harmadik versenyző Devlin De Francesco pedig rosszul lét miatt el sem tudott indulni. így ki kellett hagyni az egész versenyhétvégét. 

kvali.jpg

qkvalivege.jpg

A formula 1 időmérője alatt le szakadt az ég. Így sokakban felmerült lesz-e verseny szombaton ugyanis az első futam 18:30 percre volt kiírva. 20:20-kor pedig a naplemente van. Tehát ha egy esetleges piros zászló előkerül az F1 alatt, akkor igencsak veszélybe kerülhet a verseny hisz ugyebár van 2 óra a rajt és a sötétedés között a verseny pedig csak 40 perces, de a felhős idő miatt amúgy is elég sötétes volt az idő a Hungaroringen. Nos a mezőnynek szerencséje volt, ugyanis a Forma 1 lezajlott gond nélkül, így jöhetett 18:30-kor a GP3 első futam a Magyar pályán. A poleból tehát Hubert indulhatott mellőle pedig az orosz Nikita Mazepin.

start.jpg

A pálya teljesen felszáradt így a száraz pályára való abroncsokkal rajtoltak el. Hubert pokolian rosszul rajtolt. A vezetést Mazepin vette át, Hubertet pedig Pulcini is megelőzte. Így az első kör végén Mazepin, Pulcini, Hubert, Ilott, Hughes volt az első öt. Őket David Beckmann és Joey Mawson követett akik Hughes próbáltak nyomást helyezni. Hughes áldozatául esett a nyomásnak ugyanis picit blokkoltak az első kerekek az egyeskanyarban ezt pedig Beckmann azonnal kihasználta és elment mellette. Mawson már nem volt ennyire szerencsés ugyanis ő neki ütközött Hughesnak, Mawsonnak fel kellett adnia a versenyt Hughes pedig defektet kapott. Eközben Mazepin az élen sima versenyt futott addig a középmezőnyben Boccolaccinak Menchacaval kellett küzdeni a nyolcadik helyért ami a második futamra a pole-t jelenti. Boccolacci végül megőrizte a 8. helyét Mazepin nyert Pulcini és Hubert előtt. Beckmann lett a neyedik az ötödik helyen Tveter végzett hatodik Ilott a hetedik pedig Correa lett. Így tehát a vasárnapi sprint futamot az MP versenyzője Boccolacci várhatta a poleból és minden esélye megvolt egy jó szereplésre. De szombaton még Mazepin ünnepelte a GP3 beli második futamgyőzelmét. 

r1win.jpg

Új nap új remények. Hiszen eljött a vasárnapi nap délelőttje, az előző napi borongós délutánnak már nyoma sem volt szikrázó napsütésben felhőtlenül kezdődhetett meg az aznapi első verseny. 

grd2boc.jpgTehát Boccolacci a poleból mellőle pedig a Brazil Correa indulhatott. A rajtot remekül kapta el Boccolacci és megőrizte tisztán a vezetést. Correa már kevésbé mondhatja el azt magáról, hogy jó rajtot vett ugyanis harcba keveredett Ilottal illetve Huberttel aki a rajtot követően megint a dobogón találta magát. Pulcini az ötödik helyre jött fel a rajt után. A verseny féltávjához érkezve Boccolacci előnye már 4.6 másodperc volt Ilottal szemben Hubert is tisztes távolságban követte Ilottot. A negyedik Correa pedig már elégé le volt maradva Hubertről ráadásul Correat elkezdte szorongatni Pulcini aki meg is előzte a Brazilt. A fiatal brazilnak ez után sem voltak nyugodt percei ugyanis a német Beckmann támadta őt elég keményen az ötödik helyért. A verseny utolsó harmadába érkezve Boccolacci gumijai kezdtek elfogyni így elkezdett spórolni, megtehette ugyanis ekkor már több mint 5 másodperc volt az előnye. Ilott próbálkozott de végül be kellett látnia, hogy esélytelen megfogni most az MP Motorsport versenyzőjét. Végül kettő másodperces előnnyel Boccolacci megnyerte a GP3 második futamát Mogyoródon ez volt karrierje első sikere a sorozatban második Ilott lett, harmadik helyen Hubert, de így hogy Ilott Hubert előtt végzett faragott a hátrányából az összetettben ami így már csak 15 pont lemaradást eredményez a Brit pilótának a Franciával szemben. Negyedik Pulcini lett az ötödik helyen a nagy Trident támadásokat kivédekező Brazil Correa hatodik lett Beckmann a hetedik Tveter míg az egyetlen pontot érő helyet a mezőny egyetlen hölgy versenyzője Calderón szerezte meg.

winr2.jpgpdiumr2.jpg

A mezőny most nyáriszüntet tart a következő verseny majd augusztus 24-26 között lesz a híres Spa francorchampsi pályán.

A bajnokságot Hubert vezeti 129 ponttal mögötte Ilott a második 15 pontos le maradásban. A harmadik helyen Pulcini áll egyetlen ponttal megelőzve Mazepint. 

A csapatbajnokságot az ART Grand Prix vezeti 376 ponttal második Trident 224 ponttal míg a harmadik helyen a Campos áll 105 ponttal.

Lejjebb Pedig a két futam végeredménye található, íme

r1res.jpgr2res.jpg