Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

FIA F3 Budapest előzetes

2019.07.19

A hungaroringi futammal megkezdődik a szezon második fele. De előtte tekintsünk vissza, hogy hogyan is jutott el idáig a bajnokság ahogy jelenleg áll. De mielőtt elkezdjük a szezont nézzük meg, hogy mi is történt a szezon előtti teszten.

Gyönyörű április 17.ei napot írtunk amikor is az FIA F3 mezőnye kezébe vette a Magyar aszfaltcsíkot. Szikrázó napsütés átlagos 22 celsius fok körüli levegőhőmérséklet mellett kezdték meg a gyakorlást az idén alakult új sorozat résztvevői. Mind a 10 csapat 30 versenyzője részt vett a tréningen és szerencsére a kisebb nagyobb megforgásokon meg az első szárnytöréseken kívül rendben lehozták a két napot. De nézzük hogyan is ért véget az első tesztnap délelőttje. A Hitech Grand Prix versenyzője Leonardo Pulcini nyerte meg az első edzés elsőfelét, mögötte a Premát vezető orosz Robert Shwartzman végzett míg a harmadik helyen a Tridentes Niko Kari. Utána következett Jüri Vips szintén a Hitech versenyzője majd Raoul Hyman a Sauber Junior Team versenyzője. 

pulcini.jpg

FIA Formula 3 Budapest Test – Day 1 Morning Session

  Driver Team Laptimes Lap
1 Leonardo Pulcini Hitech Grand Prix 1:31.564 41
2 Robert Shwartzman PREMA Racing 1:31.733 33
3 Niko Kari Trident 1:31.799 29
4 Jüri Vips Hitech Grand Prix 1:31.990 46
5 Raoul Hyman Sauber Junior Team by Charouz 1.32.132 46
6 Artem Petrov Jenzer Motorsport 1:32.150 33
7 Richard Verschoor MP Motorsport 1:32.157 31
8 Sebastian Fernandez Campos Racing 1:32.207 19
9 Marcus Armstrong PREMA Racing 1:32.241 34
10 Jake Hughes HWA RACELAB 1:32.245 40
11 Jehan Daruvala PREMA Racing 1:32.260 33
12 Pedro Piquet Trident 1:32.287 33
13 David Beckmann ART Grand Prix 1:32.294 35
14 Logan Sargeant Carlin Buzz Racing 1:32.325 35
15 Felipe Drugovich Carling Buzz Racing 1:32.346 36
16 Yuki Tsunoda Jenzer Motorsport 1:32.354 39
17 Fabio Scherer Sauber Junior Team by Charouz 1:32.471 52
18 Alexander Peroni Campos Racing 1:32.491 20
19 Christian Lundgaard ART Grand Prix 1:32.531 38
20 Liam Lawson MP Motorsport 1:32.643 26
21 Devlin DeFrancesco Trident 1:32.654 36
22 Lirim Zendeli Sauber Junior Team by Charouz 1:32.661 52
23 Simo Laaksonen MP Motorsport 1:32.711 27
24 Ye Yifei Hitech Grand Prix 1:32.794 46
25 Max Fewtrell ART Grand Prix 1:32.932 37
26 Bent Viscaal HWA RACELAB 1:33.060 39
27 Andreas Estner Jenzer Motorsport 1:33.449 39
28 Teppei Natori Carlin Buzz Racing 1:33.606 36
29 Keyvan Andres HWA RACELAB 1:33.852 41
30 Alessio Deledda Campos Racing 1:33.918 35

 

Aztán délutánra helyre állt a világrendje ugyanis a Premát vezető Armstrong volt a leggyorsabb, egy tizedet javítva a délelőtti Pulcini idején. A második helyen a szintén Premát vezető Daruvala végzett míg a harmadik a délelőtt leggyorsabbja Pulcini lett.

FIA Formula 3 Budapest Test – Day 1 Afternoon Session

  Driver Team Laptimes Lap
1 Marcus Armstrong PREMA Racing 1:31.41 52
2 Jehan Daruvala PREMA Racing 1:31.857 49
3 Leonardo Pulcini Hitech Grand Prix 1:32.054 44
4 Liam Lawson  MP Motorsport 1:32.069 36
5 Ye Yifei Hitech Grand Prix 1:32.162 43
6 Sebastian Fernandez Campos Racing 1:32.204 39
7 Logan Sargeant Carlin Buzz Racing 1:32.246 39
8 David Beckmann ART Grand Prix 1:32.268 48
9 Yuki Tsunoda Jenzer Motorsport 1:32.275 47
10 Richard Verschoor MP Motorsport 1:32.301 33
11 Max Fewtrell ART Grand Prix 1:32.318 49
12 Simo Laaksonen MP Motorsport 1:32.360 35
13 Jake Hughes Sauber Junior Team by Charouz 1:32.365 35
14 Artem Petrov Jenzer Motorsport 1:32.436 48
15 Christian Lungaard ART Grand Prix 1:32.464 49
16 Jüri Vips Hitech Grand Prix 1:32.685 38
17 Fabio Scherer Sauber Junior Team by Charouz 1:32.700 36
18 Niko Kari Trident 1:32.700 38
19 Pedro Piquet Trident 1:32.874 23
20 Lirim Zendeli Sauber Junior Team by Charouz 1:32.883 42
21 Devlin DeFrancesco Trident 1:32.975 45
22 Teppei Natori Carlin Buzz Racing 1:33.250 42
23 Alexander Peroni Campos Racing 1:33.504 9
24 Keyvan Andres HWA RACELAB 1:33.569 47
25 Bent Viscaal HWA RACELAB 1:33.626 50
26 Andreas Estner Jenzer Motorsport 1:33.648 42
27 Alessio Deledda Campos Racing 1:34.264 41
28 Raoul Hyman Sauber Junior Team by Charouz 1:34.547 44
29 Robert Shwartzman PREMA Racing 1:34.585 40
30 Felipe Drugovich Carlin Buzz Racing 1:34.741 20

armstrong.jpg

Április 18.-án gyönyörű napsütés fogadta ismét a mezőnyt. Viszont jóval melegebbet ígértek arra a napra mint amit előtte tapasztalt a mezőny. Jóval 26 fok fölé kúszott a hőmérőhigany szálra délutánra viszont a reggel továbbra is hűvöskés volt amit ki is használt a mezőny gyorsan. Hiszen a másfélnap során először mentek be 1:31 alá. A premát vezető Shwartzman volt a leggyorsabb mögötte az ART GP-t vezető Lundgaard míg a harmadik helyen a szintén premát vezető Daruvala végzett. Jól mutatja a Prema erejét, hogy a negyedik helyen pedig a harmadik versenyzőjük Armstrong végzett. Megnézve az eddigi 3 teszt eredményt, a tegnapi 2 részre bontott edzést illetve a ma délelőttöt, szinte mindig találunk egy Premás versenyzőt a legjobb 3 között.

 FIA Formula 3 Budapest Test – Day 2 Morning Session

  Driver Team Laptimes
1 Robert Shwartzman PREMA Racing 1:30.746 37
2 Christian Lundgaard ART Grand Prix 1:30.940 53
3 Jehan Daruvala PREMA Racing 1:31.021 27
4 Marcus Armstrong PREMA Racing 1:31.122 27
5 Yuki Tsunoda Jenzer Motorsport 1:31.146 39
6 David Beckmann ART Grand Prix 1:31.184 55
7 Jake Hughes HWA RACELAB 1:31.207 54
8 Raoul Hyman Sauber Junior Team by Charouz 1:31.213 37
9 Liam Lawson MP Motorsport 1:31.273 53
10 Max Fewtrell ART Grand Prix 1:31.291 58
11 Jüri Vips Hitech Grand Prix 1:31.347 48
12 Leonardo Pulcini Hitech Grand Prix 1:31.384 47
13 Fabio Scherer Sauber Junior Team by Charouz 1:31.442 54
14 Sebastian Fernandez Campos Racing 1:31.442 36
15 Niko Kari Trident 1:31.467 41
16 Lirim Zendeli Sauber Junior Team by Charouz 1:31.501 48
17 Pedro Piquet Trident 1:31.503 32
18 Richard Verschoor MP Motorsport 1:31.508 51
19 Alexander Peroni Campos Racing 1:31.530 46
20 Simo Laaksonen MP Motorsport 1:31.604 51
21 Ye Yifei Hitech Grand Prix 1:31.670 48
22 Artem Petrov Jenzer Motorsport 1:31.692 37
23 Felipe Drugovich Carlin Buzz Racing 1:31.704 41
24 Logan Sargeant Carlin Buzz Racing 1:31.785 33
25 Andreas Estner Jenzer Motorsport 1:31.964 27
26 Devlin DeFrancesco Trident 1:32.106 44
27 Bent Viscaal HWA RACELAB 1:32.146 52
28 Teppei Natori Carlin Buzz Racing 1:32.415 34
29 Keyvan Andres HWA RACELAB 1:32.549 45
30 Alessio Deledda Campos Racing 1:33.320 44

 

Nos a délutánra ígért meleg megérkezett. Mise mutatja jobban annál mint az időeredmények, ugyanis jócskán el maradtak nem csak a délelőtti időktől hanem az előző napi eredményektől is, ugyanis nem bírt senki sem be menni 1:32 alá. De megint csak ismételni tudom önmagam, ez csak egy teszt tehát nem a legjobb köridőkön volt a hangsúly. Ennek megfelelően az első helyen nem kis meglepetésre a Japán Jenzer Motorsport versenyzője Yuki Tsunoda végzett, a második helyet a Brazil Felipe Drugovich szerezte meg, a harmadik helyen pedig egy már megszokott csapat versenyzője a premás Shwartzman végzett.

FIA Formula 3 Budapest Test – Day 2 Afternoon Session

  Driver Team Laptimes lap
1 Yuki Tsunoda Jenzer Motorsport 1:32.177 50
2 Felipe Drugovich Carlin Buzz Racing 1:32.464 53
3 Robert Shwartzman PREMA Racing 1:32.520 48
4 Artem Petrov Jenzer Motorsport 1:32.520 48
5 Jake Hughes HWA RACELAB 1:32.547 27
6 Jüri Vips Hitech Grand Prix 1:32.733 32
7 Pedro Piquet Trident 1:32.733 57
8 Raoul Hyman Sauber Junior Team by Charouz 1:32.800 42
9 Bent Viscaal HWA RACELAB 1:32.880 45
10 Niko Kari Trident 1:32.905 56
11 Andreas Estner Jenzer Motorsport 1:32.939 48
12 Jehan Daruvala PREMA Racing 1:33.006 49
13 Keyvan Andres HWA RACELAB 1:33.017 46
14 Liam Lawson MP Motorsport 1:33.114 36
15 Marcus Armstrong PREMA Racing 1:33.123 50
16 Simo Laaksonen MP Motorsport 1:33.195 36
17 Alexander Peroni Campos Racing 1:33.212 41
18 Teppei Natori Carlin Buzz Racing 1:33.455 48
19 Richard Verschoor MP Motorsport 1:33.827 35
20 Lirim Zendeli Sauber Junior Team by Charouz 1:33.849 56
21 Devlin DeFrancesco Trident 1:33.925 44
22 David Beckmann ART Grand Prix 1:33.950 41
23 Sebastian Fernandez Campos Racing 1:33.983 43
24 Ye Yifei Hitech Grand Prix 1:33.990 37
25 Max Fewtrell ART Grand Prix 1:34.085 37
26 Logan Sargeant Carlin Buzz Racing 1:34.193 46
27 Leonardo Pulcini Hitech Grand Prix 1:34.227 32
28 Fabio Scherer Sauber Junior Team by Charouz 1:34.299 55
29 Alessio Deledda Campos Racing 1:34.311 23
30 Christian Lundgaard ART Grand Prix 1:34.424 40

Íme a mai és az egész tesztet egybe véve leggyorsabb versenyzője

prema1.jpg

Tehát ilyen előjáték után várhattuk az első fordulót amit a híresen szép és meleg katalán fővárosban Barcelonában tartottak május 10-12 között. 

Az első szabadedzés hozott némi meglepetést, ugyanis a Tridentet vezető Piquet nyerte meg 9 ezreddel megelőzve a Hitech Grand Prix-t vezető Vips-et. Harmadik helyen Shwartzman végzett a Premával. Tehát az időmérőt Piquet várhatta a legkényelmesebb pozícióban. Viszont hamar letörhetett a lelkesedése, hiszen csak úgy mint a teszteken a Prema versenyzői most is taroltak. Hiszen Shwarztman megszerezte a polet, második Lundgaard lett az ART GP-vel míg a harmadik és negyedik helyet szintén két Premás versenyző szerezte meg Armstrong Daruvala sorrendben.

quali.jpg

Az első futam nem okozott komolyabb meglepetéseket Shwartzman simán nyert, mondhatni hozta a kötelezőt, második helyen Lungaard végzett, harmadik Armstrong lett. Daruvala elrontotta a rajtot és csak 7. helyen végzett így tehát Backmann Fewtrell és Vips is megelőzte őt. A nyolcadik helyen Niko Kari futott be így tehát ő szerezte meg a vasárnapi futamra a fordított rajtrácsos pole-t. További pontszerzők még Laaksonen és Tsunoda.

r1.jpg

A vasárnapi második futam rajtja már kevésbé volt annyira nyugodt mint a szombati elsőé. Ugyanis az első kanyarban összeütközött Petrov Hyman Yifei és Hughes mind a négyüknek fel kellett adni a futamot jöhetett a biztonsági autó. Az újraindítást nagyszerűen kapta el Daruvala megelőzte Karit akit végül Vips is megelőzött, így tehát az új rajt után a sorrend Daruvala Vips és Kari volt. Innentől fogva már nem változott a sorrend mindenki szép nyugodtan teljesítette a futamot így tehát Daruvala nyert Vips és Kari előtt.Shwartzman a tegnapi győzelme után a 8.ról indulva a 4. helyig kapaszkodott fel 5. Armstrong hatodik Lungaard lett. A hetedik helyen Beckmann-t intették le és az utolsó pontot érő 8. helyen pedig Fewtrell végzett.

r2.jpg

A Prema hatalmas előnyben van már most a többiekhez képest, nem csak a csapatbajnokságban, hanem az egyéniben is. Első forduló után így fest az első öt:

pos Driver Points pos Team Points
1 Shwartzman 37 1 PREMA Racing 81
2 Lungaard 24 2 ART Grand Prix 49
3 Daruvala 23 3 Hitech Grand Prix 20
4 Armstrong 21      
5 Vips 20      

Tehát jókora előnnyel várhatta Shwartzman és a Prema csapat is a következő fordulót amit június 21-23 között tartottak a festői Francia pályán Le Castellében. 

Az időmérőt meglepetésre Jakes Hughes nyerte meg 87 ezreddel megelőzve Daruvalát és további 239 ezreddel Shwartzmant.  Azt hiszem a legjobb módja a futamokat bemutatásának a Formula 1 hivatalos youtube csatornájára feltöltött összefoglaló belinkelése. Íme tehát illetve egy dolog biztos a Prema versenyzőit megint nem lehetett legyőzni.

Tehát a bajnokság a Francia hétvégét követően így nézett ki:

pos Driver Points pos Team Points
1 Shwartzman 70 1 PREMA Racing 162
2 Daruvala 58 2 ART Grand Prix 50
3 Armstrong 35 3 Trident 41
4 Vips 32      
5 Piquet 27      

A 3. fordulót a szomszédos Ausztriában rendezték meg, június 28-30 között. Az időmérőedzés itt sem hozott meglepetést, mármint ami a csapatokat illeti, hiszen megint egy Premás versenyző volt a leggyorsabb most Armstrong volt az. Kissé már az ART Grand Prix-es GP3-as időket idézi a Prema idén. Tehát az első helyet Armstrong szerezte meg mögötte Fewtrell és Vips helyezkedett el. A negyedik helyre Daruvala az ötödikre pedig Hughes minősítette magát. A bajnokságot vezető Shwartzman csak az a 10. lett így izgalmas futam elé nézhettünk szombaton. A rajt után Armstrong elveszítette a vezetést Vips és Fewtrell is megelőzte így végül vissza csúszott a 3. helyre. Negyedik helyen Daruvala végzett az 5.-re pedig Shwartzman jött fel a 10. helyről indulva így tehát továbbra is őrizte megnyugtató előnyét. Ez volt az első futam az évben amit nem Premát vezető versenyző nyert meg.

A második futam leginkább legemlékezetesebb pillanata az volt amikor az első helyen álló Shwartzman és Armstrong csatáztak míg nem az utolsó körben a 3. kanyarban Armstrong kissé bemozdult féktávon majd Shwartzman eltalálta a jobb hátsó kerekét, Shwartzman első vezetőszárnya sérült míg Armstrong defektet kapott. Shwartzman látta meg elsőnek a kockás zászlót de a sportfelügyelők végül őt látták hibásnak és kapott egy 5mp-es büntetést aminek köszönhetően csak 3. lett. Így a futam győzelem végül Hughes ölébe hullott második Daruvala lett, Shwartzman pedig végül csak a 3. Armstrong pedig pontot sem tudott szerezni a defekt miatt, csak 14. lett.

 

Így állt a bajnokság 3 forduló után:

pos Driver Points pos Team Points
1 Shwartzman 90 1 PREMA Racing 225
2 Daruvala 82 2 ART Grand Prix 76
3 Vips 63 3 Hitech Grand Prix 71
4 Armstrong 54      
5 Fewtrell 37      

A szezon első felének utolsó fordulóját tehát a 4. fordulót a hűvös borús legendás silverstoni pályán tartották. Júlis 12-14 között, tehát az elmúlt hétvégén.

Idén másodszor fordult elő az, hogy az időmérőn nem Premas versenyző végzett az első helyen, hanem az új erőre kapó Jüri Vips nyerte meg a silverstoni időmérőt kicsit kevesebb mint 1 tizedet adva a premás Armstrongnak. A harmadik helyen Daruvala végzett negyedik Lungaard az ötödik Pulcini lett. Meglepetésre megintcsak ki kerül a top 5ből Shwartzman csak 6. lett. míg a nagy kihívója Daruvala ott volt a 3. helyen. Így tehát nagyon nagy esély nyílt Daruvala előtt, hogy el vegye az összetettbeli vezetést Shwartzmantól, aki a szezonnyitó óta őrzi azt. Végül Vips diadalmaskodott Daruvala feljött a második helyre Armstrong 3. lett Pulcini lett a 4. ötödik helyen végzett Shwartzman aki tehát tudott előre jönni de így is bukott pontot Daruvalaval szemben. Aki tehát 2 ponttal át vette a vezetést szombaton a bajnokságban. De mint lenni szokott van egy második futam is másnap. A fordított rajtrácsos pole-t az MP Motorsportot vezető Lawson szerezte meg mellől Lungaard indulhatott. Végül Lawson nem tudta győzelemre váltani a pole-t csak harmadik lett. Pulcini az ötödik helyről indulva nyert Shwartzman bejött másodiknak ami azt jelentette, hogy vissza vette a vezetést a bajnokságban, és hatalmas szerencséjére kiesett Daruvala így tehát megint jócskán tudta növelni az előnyét. 

Kettő hét múlva egész pontosan augusztus 2-4 között rendezik majd meg a Magyar nagydíjat ahol nem csak a szezon második fele kezdődik meg, hanem az is, hogy Daruvala ismét ledolgozza tehát a hátrányát. nagyon izgalmas szezon ez eddig tehát megéri majd kilátogatni mindenkinek a Hungaroringre megnézni a jövő Formula 1-es pilótáit csatázni. A PREMA Racing nyugodt lehet hiszen hatalmas előnyük van a bajnokságban, így talán elképzelhető, hogy majd hagyják küzdeni a pilótáit a bajnoki címért. Ugyanis jelenleg úgyfest, hogy közölük fog eldőlni a végső siker sorsa. Egyedül Vips lehet még rájuk veszélyes.

Tehát nézzük meg hogy állunk a Hungaroring előtt

pos Driver Points pos Team Points
1 Shwartzman 114 1 PREMA Racing 293
2 Daruvala 102 2 Hitech Grand Prix 127
3 Vips 92 3 ART Grand Prix 92
4 Armstrong 77      
5 Piquet 43      

Tehát akkor mégegyszer hagy említsem meg, augusztus 2-4 között találkozunk a Hungaroringen!

 

 

Források(source): http://www.fiaformula3.com/ , https://www.youtube.com/user/Formula1